Az alapítvány címere

 

Hetényi Bence


Hetényi Bence

   1977. október 27-én születtem Békéscsabán, szüleim hatodik gyermekeként. Azóta is elkísér a gyermekkoromban magamba szívott szeretet. Még öt éves sem voltam, amikor Bajára költözködött családunk, ahol az általános és középiskolát elvégeztem. Onnan utam Budapestre vitt, ahol teológiát tanultam, és teológus-lelkipásztori diplomát szereztem 2003-ban a Baptista Teológiai Akadémián. Ezirányú tanulmányaim tovább erosítették gyermekkorom óta meglévo történelem iránti szeretetemet, ezért beiratkoztam az egri Eszterházy Károly Foiskola egyetemi szintu történész szakára, amit 2010-ben végeztem el. Szakdolgozatomat ókori témából írtam. A munka címe: A római hadmuvészet fejlodése a pun háborúk idején. Jelenleg a kiegyezéskori magyar történelem témájában gyujtök és dolgozok fel irodalmat. Ezen belül a kiegyezéshez vezeto út, az alternatív lehetoséget kínáló elméletek és képviseloik foglalkoztatnak, továbbá a kiegyezés és a trianoni békediktátum összefüggéseit keresem. Munkámmal és jellememmel az egészséges emberi és nemzeti önértékelést kívánom képviselni. Budapest, 2011. március 18. Hetényi Bence